Campbellek együtt tartása
Mikortól kell aggódni, normális, ha vitatkoznak?

A legtöbb gazdi párban vagy esetleg csoportban tartja a campbelleket, ami amellett, hogy roppant sok örömöt okoz, egyúttal sok nehézséget és fejtörést is. Az együtt tartás kamaszkorban, illetve a fiatal felnőttkorban jelenti a legtöbb kihívást mind a gazdi, mind a hörcsögök részéről. Álatlában 4-5 hetes korig még remekül elvan egymással az összes testvér, legfeljebb játékos bababunyók vannak, amik a szocializáció és fejlődés fontos részét képzik. Nagyjából 6 hetes kortól szépen, fokozatosan elkezd alakulni a dominanciaszint. A kicsik ahogy idősödnek, folyamatosan érnek, változnak, testileg és lelkileg is fejlődnek - ez az időszak körülbelül 5 hónapos korig eltart. Ezen pubertáskornak nevezett időszakban a leginstabilabbak érzelmileg, nagyon gyorsan tud változni a jellemük, egészen szélsőséges dolgokat tudnak művelni. A fejlődés tempója persze egyedfüggő, néhányuk később érik, néhányuk előbb, néhányuk lassabban változik, míg másnál hamar megmutatkozik az igazi énjük. Ám legkésőbb 6-7 hónapos korukra mindenkinél beáll a végső jellem, befejeződik a nagymértékű dominanciaszint fejlődés, felállnak az erőviszonyok. Természetesen ezután sem áll le teljesen az érés, a jellemfejlődés életük végéig tart, de sokkal lassabb tempóra vált, ezért ekkortól jellemzően megnyugodnak a kedélyek, harmonikusabb az együttélés. Legkésőbb ekkorra be szokott állni a fix rangsor, s míg előtte akár szinte folyamatos lehetett a kisebb-nagyobb rangharc, erőfitogtatás, ezután várhatóan csak ritkán kell tisztázni, kinek hol a helye. Eddig a korig tehát nem mindig lehet elkönyvelni, hogy az adott páros mennyire alkot jó csapatot. Társas tartás esetén - bármely nemről legyen is szó, bármely korban - elkerülhetetlen, hogy időnként kisebb-nagyobb viták alakuljanak ki. Akár a rangsor miatt, akár egy finom falat miatt, akár a fészek elhelyezkedése miatt. Épp úgy, ahogy az emberi családok, párok, testvérek is civakodnak sokszor, sok az egyet nem értés, de ez nem jelenti, hogy ne szeretnék egymást vagy komoly baj lenne közöttük. Főleg az említett pubertáskor alatt, mikor dúlnak a hormonok bennük is. Ők azonban másképp kommunikálnak, mint mi, ezért könnyen félreérthetjük őket.

Mi számít normális kommunikációnak, viselkedésnek közöttük a pubertáskor alatt?

• csipogás, akár hosszan és hangosan, néha már-már visításnak nevezhetően
• szaglászás, főleg a has, fenék, ivarszervek és a fül tájékán, akár úgy, hogy egyik fél szinte lefogja a másikat, hogy alaposan megszaglászhassa
• tiszogatás, főleg a fül környékének nyalogatása vagy enyhe harapdálása, néha más testtájak (has, hát, ivarszervek) mosdatása és óvatos csócsálása
• kisebb kergetőzések, egymás leteperése, egymásra való mászás, egymás útjába állás, vagy más hasonló, de enyhe módokon az erőfitogtatás, ledominálás
• gyenge, óvatos (nem szándékos sérülést okozó) harapdálás, egy-egy odakapás, akár közös gombóccá formálódott bunyózás, egymás megragadása és egy rövid ideig el nem engedése, főleg, ha esetleg az egyik váratlanul ott terem, megijed a másiktól, hirtelen nem ismerik fel egymást stb. vagy ha az alárendelt fél feszegeti a határokat, át akarná venni a főnökséget, nem a rangjának megfelelően viselkedik
• ún. drámázás: egyes egyedek érzékenységüknél fogva hajlamosak túltolni egy-egy dolgot, például az indokoltnál sokkal jobban megijedve hanyattvágódni és visítani csupán attól, hogy a másik megszaglássza, sőt néha akár "egy csúnya nézés" is elegendő hozzá...
• bizonyos mértékig elvehetik egymástól az ételt, a dominánsabb fél elsőbbséget élvez az evésben, a fészkelőhely megválasztásában és gyakorlatilag mindenben
• az együttalvás jellemzőbb, de nem muszáj mindig együtt aludniuk, nem baj, ha gyakran külön zugokban fészkelnek, külön időt töltenek

Persze mindez akkor minősül normálisnak ebben a korban, ha nem állandó, azaz nem 0-24 órában folyamatosan piszkálják egymást, csak időközönként, hullámzó intenzitással történik. Napjában akár többször, de mindenképp hosszú szünetekkel, nyugodt időtöltésekkel, pl. közös futókerekezéssel, közös evéssel és hasonlókkal karöltve. Ha ilyen (nem elfajult) vitákat tapasztalunk, nem érdemes közbeszólnunk. A legjobb, ha hagyjuk, hogy lerendezzék. Ha mindig közbeszólunk, azzal csak további feszültséget generálunk közöttük.

Mi számít normális kommunikációnak, viselkedésnek közöttük a pubertáskor után, érett felnőttkorban?

Az előbb felsorolt viselkedésformáknak tulajdonképpen bármelyike lehet normális a későbbi együttélés során is, azonban kizárólag sokkal enyhébb mértékben, sokkal ritkábban, mint a pubertáskor alatt. Ha ugyanannyi a vita, piszkálódás, erőfitogtatás, enyhefokú bántalmazás, mint fél éves koruk előtt, ha nem csillapodnak, nem sikerült a rangsort mindkét félnek teljesen elfogadni, az nem egy ideális, harmonikus kapcsolat, ezért ekkor már mindenképp érdemes lépéseket tenni - hogy pontosan mit (pl. élőhely megváltoztatása, területsemlegesítés, fokozatosság bevezetése, végső szétválasztás) azt a helyzet pontos kielemzése után érdemes egyeztetni a tenyésztővel.

Mi NEM számít normális kommunikációnak, viselkedésnek közöttük sem a pubertáskor alatt, sem később?

• erős, jelentőségteljesebb sérülést okozó, agresszív harapás a test bármely táján - hébe-hóba egy parányi, jelentétkelen, felületi sérülés még beleférhet (jellemzően ez nem is igazán szándékos, csak hirtelen ijedelem okozta, vagy az ingerület hevében nem kalkulálnak jól az erejükkel, esetleg egy pillanatra elvesztik a fejüket) de mélyebb sebet nem szabad ejteniük egymáson, ilyen sérülésből soha egyetlen egy sem férhet bele
• túl gyakori és nyomot hagyó harapdálás, több kisebb, apró seb - még ha jelentétkelen, felületi sérülésekről van is szó, ha azok a test több pontját borítják, szemmel láthatóan sebzett, csapzott a hörcsög, az semmiképp sem elfogadható
• kopasz területekig fajuló szőrtépés - pár szőrszálat, egy-egy apró szőrtincset néha akavra-akaratlanul is kitéphetnek egymásból, de amint a szőrhiány már szemmel észrevehető az állaton, az nem normális
• állandó üldözés, ha a dominánsabb fél azonnal hajszolni kezdi az alárendeltet, amint az felbukkan a láthatáron
• szinte folyamatos és/vagy túl erős, pánikszerű visítás napjában akár többször
• megfélemlítés, az alárendelt fél ellehetetlenítése, amikor az nem mer szinte semmit csinálni (enni, aludni, futni a kerékben stb.) folyamatos stresszben és félelemben él (pl. túl szapora légzés, állandó lapulás a földhöz, elbújik egy sarokba és nem mozdul, míg a másik fél a láthatáron van)
• jelentősebb fogyás, ha a dominánsabb fél nem hagyja enni az alárendeltet (nem csupán elsőbbséget kér, hanem megtiltja az evést, elüldözi az élelem közeléből, ami értelemszerűen az alárendelt fél súlyán is látszódni fog rövid időn belül, csökken)
• ha a dominánsabb fél nem engedi be egyik kuckóba sem az alárendeltet, nem engedi be a fészkükbe, mindenhonnan elkergeti, kizavarja akkor is, ha ő maga nem is akar épp az adott helyen tevékenykedni, nem tűri meg sehol, ha észreveszi, minden tereptárgyat kisajátít

Ilyen esetekben azonnal cselekedni kell, különben könnyen tragikus véget élrhet! Sajnos sok esetben ilyenkor a végleges szétválasztás a legjobb megoldás, de azért akadnak más módszerek is (terület semlegesítése, átmeneti szűkítése, fokozatos újraépítés stb.) amivel adott helyzetben lehet próbálkozni, erről érdemes egyeztetni a tenyésztővel.

Persze nem törvényszerű, hogy egy párnál viták alakulnak ki, s hogy a fentiek megvalósulnak. Néhány egyed teljes békében él, akár még a pubertáskor alatt is, s talán sohasem érzékelünk semmilyen szintű rangrendezést köztük. A legtöbbeknél viszont előbb vagy utóbb lesznek kisebb-nagyobb összezörrenések. Komolyabb lépésekre, esetleg szétválasztásra azonban rendkívül ritkán van szükség!