Harap a hörcsög?

Ismerkedés, iránymutatás, területvédés, agresszió vagy félelem - mi áll a harapdálás mögött, hogyan barátkozzunk?

A legtöbb hörcsögünk szerencsére nagyon kedves, kezes, érdeklődő - ennek érdekében minden tőlünk telhetőt megteszünk. Amellett, hogy kizárólag jó karakterű hörcsögökkel tenyésztünk, lefektetjük az alapokat, születésüktől fogva fokozatosan megismerkednek az emberi kézzel, érintéssel, igyekszünk minél többet foglalkozni velük abban a néhány hétben, míg nálunk vannak, hogy minél barátságosabbak legyenek, mire végső otthonukba költözhetnek. Ám természetesen a szelídítés egy - egyedtől függően hosszabb vagy rövidebb - folyamat, s amit mi elkezdünk, a gazdinak kell folytatnia. A rendszeres közös időtöltés viszont általában hamar meghozza a gyümölcsét.

Hogyan barátkozzunk?

Bár ahogy írtuk, a legtöbb hörcsögünk jól szocializált és stabil idegrendszerű, de az új otthonba való költözés, az ezzel járó rengeteg stressz, az utazás, az idegen hangok, szagok, teljesen megváltozott környezet, nem beszélve a családtól való leválasztásról, megviseli őket. Egyedfüggő, hogy mennyi időre van szükségük a megnyugváshoz, talán csak néhány napra, talán néhány hétre, egyes szélsőséges esetekben akár egy-két hónapra vagy épp csak egy-két órára.
Mindenestre időt kell adnunk nekik, és bármennyire is nehéz megállni, ne támadjuk le egyből őket, bírjuk ki, hogy nem "nyunyurgatjuk" azonnal órahosszát, és nem tapadunk rá az üvegre/rácsra egész nap bámulva őket. Akkor kezdjünk el óvatosan foglalkozni velük, amikor már azt látjuk, nyugodt a viselkedésük, felfedezték a környezetüket, nem rohannak fel-alá idegesen, nem dúlnak-fúlnak-túrnak eszeveszett módon, nem rezzennek össze minden idegen árnyékra, amikor már nem érezzük rajtuk azt, hogy nem találják a helyüket, és amikor már tudnak pihenni is, békésnek tűnnek a helyükön.Persze azt is megjegyezném, hogy ne várjunk a végtelenségig, és főleg ne várjuk el, hogy ők nyissanak felénk. A hörcsögök nem kiskutyák, alapvetően nem igénylik a simogatást, a dögönyözést, a játékot, ezek sokkalinkább emberi igények feléjük. Amikor teljesen kezessé válnak, az azt jelenti, hogy elviselik és hagyják magukat simogatni, nem félnek, de rendkívül ritka, hogy ténylegesen élvezzék a szeretgetést, habár néha előfordul, hogy tényleg szeretik. Ám mégis inkább arról szól ez, hogy megtanítjuk nekik, hogy nem rossz dolog kézben lenni, nem rossz dolog kint szaladgálni - akár az ágyon, a padlón vagy egy elkerített kifutóban - és a végére maguktól is szeretnének majd kijönni, mert pozitív dolgokkal kötik össze, finom falatokkal, illetve új ingerek felfedezésével, de egyszerre biztonsággal is.A barátkozással fokozatosan haladjunk, legyünk sokat körülöttük, beszéljünk sokat hozzájuk, ismerjék meg a hangunkat, szagunkat, mozgásunkat, jelenlétünket. Tegyük be a kezünket, hagyjuk, hogy felfedezzék, alaposan körbejárják, megszagolják, esetleg megkóstolják, így megismerkedjenek velünk. Ne felejtsük el, hogy a hörcsögök elsőszámú érzékszerve az orra, főleg szagok alapján tájékozódnak és ismernek meg mindent, aztán következnek a hangok, majd a bajszok valamint fogak általi felmérése a tárgyaknak és az embernek is. Normális, ha kóstolgat, akár minden alkalommal, ha betesszük a kezünket - hiszen az ő érzékeny orruk számára az emberi kézen mindig milliónyi új és új felfedeznivaló nyom van, akkor is, ha kezet mosunk - ez neki egy fontos tapasztalatszerzés. A látásuk pocsék, velünk ellentétben nekik a leghasznavehetetlenebb érzékszervük a szemük.Kerüljük a túl hirtelen mozdulatokat, a túl hangos és éles zajokat, és lehetőleg sose váratlanul, felülről, hátulról közelítsük meg őket.
Érdemes a kora reggeli vagy a késő délutáni, illetve esti órákban foglalkozni velük, hiszen alapvetően éjjeli állatok. Nap közben, ha alszanak, nem célszerű őket felébreszteni. Persze ha túlzottan hétalvók, illetve nem kelnek fel emebrrel kompatibilis időben, meg lehet próbálni átállítani őket. Persze ekkor is én legelőbb 16-17 óra után javaslom a foglalkozás megkezdését - a legtöbb campbell egyébként magától is lassan felkel ilyentájt. Fel lehet őket óvatosan ébreszteni, de soha ne vegyük el a házat a fejük fölül vagy ilyesmi, hanem szépen, kedvesen szóljunk hozzájuk, motoszkáljunk körülöttük, a helyén lehet kicsit matatni, nagy eséllyel ezekre felébred és előbújik szétnézni. Esetleg egy erősebb illatú finomságot is kínálhatunk, aminek szagára előjön.
Tipp: ha minden egyes nap nagyjából ugyanazon időpontban előcsaljuk némi finomsággal, akkor előbb vagy utóbb megtanulja és magától is várhatóan előjön ebben az időpontban.A kedvenc nasijait mindig kínáljuk kézből. Ha félénkebb, érdemes olyannal kezdeni, amihez kevésbé kell megközelítenie a kezünket, például szálas lent vagy hasonlót, aminek a végét meg tudjuk fogni és felé nyújtani. Majd jöhet egyre közelebb. A cél, hogy közvetlen az ujjunkról is elvegye a falatokat, illetve ha a tenyerünkbe tesszük, belemásszon érte.
Segít, ha kitapasztaljuk a legeslegkedvencebb nasijaikat, és azokat kizárólag kézből adjuk, máshol nem jut hozzá, így különösen pozitív élmény lesz számára az emberi kéz.
Ha belemászik a tenyerünkbe, lassan, óvatosan, egy kis biztonságos félgömböt formálva a tenyereinkkel, fel lehet venni, ki lehet venni. Nyilvánvalóan nem szeretik, ha egyszer csak megmozdul és elemelkedik alóluk "a föld", várhatóan megijednek, talán kiugranak. Ez a normális rekació.. idővel nagy eséllyel megszokják és nyugodtabban viselik, de zsákmányállat lévén nem igazán élvezik, amikor egy hatalmas emebri kéz megragadja őket és ide-oda cipeli.
Ha a tenyerünkbe mászva nehezen viseli, amikor megmozdul a talaj alatta, akkor vegyük fel úgy, hogy a két tenyerünket kétoldalról óvatosan alátoljuk, és egy majdnem zárt gömbbé formálva (hogy ne tudjon kiugrani) határozottan kivesszük. Lehetőleg ne felülről ragadjuk meg az ujjainkkal, az sokkal ijesztőbb nekik.
Bár a legtöbb campbell - főleg, ha már megbarátkozott velünk - nem ugrál ki extrém mód a kézből, de mégis mindig inkább óvatosan emeljük, ne túl magasra, és puhább talaj (pl. ágy) fölött legyen, ha kézben van, hogy ha esetleg kiesne, kiugrana, ne érje baj.Hagyjuk, hogy mászkáljon rajtunk, a kezünkben, le is tehetjük egy biztonságos placcra, csinálhatunk neki kis játszóteret. Fontos, hogy időnként jutalmazzuk közben néhány extra finom falattal. Persze mértékkel, ne tömjük őket tele nasival, de rendszeresen erősítsünk rá a pozitív élményre.
A legtöbb esetben eleinte nem fogja magát komfortosan érezni sem kézben, sem kint letéve más talajon. Azonban hamar megszokja, ha sűrűn kivesszük, hamar felbátorodik, és - főleg ha rásegítünk némi finomsággal - megtanulja élvezni is.
A rendszeresség fontos, mert a hörcsögök aránylag hamar felejtenek, persze van egy fajta berögződés is, de ha túl ritkán éri ilyen élmény, valamelyest elidegenedhet tőle két alkalom között.Mi van akkor, ha harap?Az eddigi visszajelzések alapján a legtöbb hörcsögünk kimondottan kedves, és egyáltalán nem jellemző a harapás, legfeljebb a harapdálgatás vagy méginkább csípkedés, de mindenképp beszélni szeretnék róla.Az első és legfontosabb, hogy kiderítsük a harap(dálgat)ás okát.Tenyészetünk egyik legfontosabb célja, amiért mindent meg is teszünk, hogy az agressziót kiirtsuk voanalainkból, ezért ez egyáltalán nem is jellemző hörcsögeinkre.
Törekszünk a stabilitásra, kiegyensúlyozottságra, és a túlzott félelem visszaszorítására is, ezért - megfelelő bánásmód mellett - az is extrém ritka, hogy félelemből harapjanak.
Így tehát, ha egy hörcsögünk harap, szinte biztosak vagyunk benne, hogy nem félelem vagy agresszió áll a háttérben.Először is, döntsük el, hogy a hörcsög tényleg harap vagy csak harapdálgat, kóstolgat, csípked.

Három harapásverziót szoktam megkülönböztetni:

  • I. verzió: erős harapás
    Ez nagyon ritka, és igazából a legtöbb gazdi, ameddig egyszer nem találkozik egy igazi harapással, nem is tudja, hogy az az igazi harapás. Ha egyszer találkozik vele, onnantól kezdve kétlem, hogy összetévesztené a harapdálgatással.. mert amikor egy hörcsög harap, nagyot harap. Hiába kicsi, kicsi a szája, de arányaiban óriásiak a metszőfogaik és azok ereje. Az alsó metszők átlag 5-7 mm-esek, a felsők valamivel rövidebbek, együttesen kb. 1 cm hosszt zárnak. Amikor ez az igazi harapás történik, nagyon mély sebet tudnak tehát ejteni, mindenképp fájdalmas, vérző sebet. Simán átharapják az emberi bőrt, csak akkor ússzuk meg enyhébben, ha sikerül nagyon hirtelen elrántani a kezünket vagy nem találja el jól a fogást, esetleg még túl fiatal vagy gyenge a hörcsög, vagy esetleg ha rinocéroszbőrünk van. Jellemzően ilyenkor nagyon hirtelen, nekilódulva harapnak, nem előzi meg szaglászás vagy bármi figyelmeztetés. Többnyire egy nagy harapás van, nem sorozatos. Ritka, ha egymás után többször próbálkozik.
  • II. verzió: odakapás, enyhe harapás, harapdálás
    Van az a középkategóriás harapásféle, ami közel sem olyan erős, mint az előző, legtöbbször nem is szúrja át a bőrt a fog, vagy ha mégis, akkor is csak ici-pici pontnyi, felületi, nem mély nyoma látszik. Azért megérezzük persze, egy kicsit fájhat, de nem vészes. Általában itt nem hirtelen támadásról van szó, hanem lassabb, óvatosabb közeledésről, szaglászhat is előtte, lehet, hogy csípked, majd csak ezután jön ez az enyhe-közepes harapás. Bár nem kizárt, hogy hirtelen mozdulatból teszi - ekkor szoktam inkább odakapásnak hívni - de jellemzőbb a lassabb mozgás. Többnyire egymás után több ilyen miniharapás történik, bár nem mindig folyamatos ham-ham-ham-ham szerűen, hanem gyakran két fogás között tartva egy-két vagy akár több másodpercnyi szünetet.
  • III. verzió: csípkedés, kóstolgatás, harapdálgatás
    Ez nem erős, soha nem jár sebesüléssel, nem is fáj (hacsak nem extra érzékenyek vagyunk, vagy kisgyermekről van szó, akik kicsit túlozhatnak) ezért nem is igazán lehet harapásnak nevezni, inkább csak csípkedésszerű, érzésre is. Általában nem hirtelen mozdulatból indul, hanem megfontoltabban, lassabb mozgásból, szaglászásból. Többnyire egymás után gyorsan ismétli, csócsálásszerűen, bár olyan is van, hogy csak egy-egyet csíp oda időközönként.

S hogy melyik fajta harapást mi okból szokták használni?

  • I. verzió: erős harapás
    Ez az, aminek az oka lehet agresszió vagy félelem, illetve ha hirtelen megijed valamitől, de sokkal gyakoribb ok inkább a területvédő ösztön.
    A campbelleknél a területvédés aránylag gyakori jelenség, habár igyekszünk kiszűrni a vonalakból, értelemszerűen territoriális viselkedésű állatokkal nem tenyésztünk, de így sem lehet teljesen megakadályozni, csak csökkenteni az esélyét. Sajnos néhány egyednél elkerülhetetlenül a felszínre tör, jellemzően 4-10 hetes kor között kezdődik. Ha ekkor nem kezdi el, nagy eséllyel már nem is fogja, persze vannak olyan ritka esetek, hogy későbbi korban alakul csak ki, esetlegesen lakhelyváltással alakul ki. A rossz hír, hogy többnyire nem lehet ellene tenni, és ritka, ha idővel alábbhagy, akkor is jellemzően csak idős korra. A jó hír, hogy ettől még lehet teljesen kezes, barátságos, simogatható a hörcsög. Egyszerűen csak nem a helyén belül kell vele foglalkozni, hanem a területén kívül; kézbe véve, kint a szobában, ágyon, kifutóban elengedve.
    Hogy territoriális viselkedésről van-e szó, nagyon egyszerű kideríteni: vegyük ki a helyéről egy vastag kesztyűben, amin nem tud átharapni, vagy belecsalva egy kuckóba, akár egy bögrébe, azzal együtt kiemelhetjük. Ha a lakhelyén kívül már nem harap, akkor csak a területét védte.
    Szerencsére a territoriális harapás sem minden esetben extra erős harapás, néha csak enyhébben kapdos oda, de minden esetben jellemző, hogy támadásszerűen ront ránk, hirtelen erővel.
  • II. verzió: odakapás, enyhe harapás, harapdálás
    A II. és III. verzió között az okokat nehezebb elkülöníteni, mert egyedfüggő is, hogy mely indokkal melyik verziót részesíti előnyben. Mindenestre ez a verzió fiatal korban a jellemzőbb, és bár nem törvényszerű, de a legtöbb hörcsög 4-6 hónapos korára kinövi. Gyakran ismerkedés, felfedezés, tapasztalatszerzés célzattal harapdálnak, sokuk megkóstol mindent és mindenkit, megnézni, miből van, mit tud, hogyan reagál, ehető-e - ezért is gyakori a kinövése ennek, mert egy idősödő hörcsög már kevésbé érdeklődő a világ felé ilyen szinten. Persze bármely korban lehet az indok egy idegen tárgy, idegen kéz, vagy megszokott, de idegen szagú dolog, vagy esetleg ha ételszagot érez rajtad, ahogyan az iránymutatás vagy jelzés is, próbálja elmondani, megmutatni, mit szeretne vagy mit nem szeretne, hagyd békén, megunta, csináljunk mást, valahova odamenne, elvinne, visszamenne a helyére... ők nem nagyon tudnak másképp kommunikálni velünk, sok mindent harapdálással próbálnak a tudtunkra adni. Ez tehát nem azt jelenti, hogy fél vagy rosszul szocializált, ez csupán a kommunikáció része. S a campbell, mivel szociálisabb faj a többi hörcsönél, gyakrabban próbál ily módokon kontaktust teremteni, kommunikálni az emberrel.
    Amikor odakapásnak hívjuk ezt a közepes kis harapást, az lehet még esetleg ijedelem is, egy hirtelen mozdulat vagy árnyék, furcsa szag, esetleg nem vette észre időben, hogy ott termett a kezed, és belekap, de ugyanakkor jó az idegrendszere, tudja, hogy nagy eséllyel nem történt semmi extra, nincs ok pánikra, lehet csak a gazdi az, ezért nem harap túl nagyot ijedtségében sem.
  • III. verzió: csípkedés, kóstolgatás, harapdálgatás
    Ide igazából egy az egyben le lehetne írni azt, amit a II. verzióhoz... az okok nagyjából ugyanazok, kivéve az ijedtség, az itt nem igazán lehetséges indok. Sokkal inkább a kommunikáció, csípkedéssel jelzik, hogy ha nem tetszik nekik valami, megunták, nincs kedvük, de nem akarnak véletelnül sem bántani, ismerik és kedvelik a gazdit, csak hát nem tudnak másképp szólni. Ismerkedhetnek, kóstolgathatnak, új dolgokat felfedezhetnek így, ahogy az előbbi verzióval is, csak - ahogyan az emberek között is - vannak óvatosabb, gyengédebb, ügyesebb hörcsögök, és vannak hevesebb természetűek, akik saját erejükkel sem mindig tudnak elég jól bánni, ennek okán tehát ugyanazt a dolgot, uyganazon módon, de más erősségben fejezhetik ki.

A harapás mértékének, okának megértése fontos, sokat segít hörcsögeink megismerésében is, és hogy az adott dologhoz másképp álljunk hozzá.